Az embernek csak az arcát lehet ismerni ,s arca nem ő. Ő az arca mögött van. Láthatatlan.
Az a rózsa, amelyik a viharban nyílik a legritkább és legszebb valamennyi közül.
Mindössze négy fontos kérdés van az életben: Mi a szent? Miből van a lélek? Miért érdemes élni? És miért érdemes meghalni? És mindre ugyanaz a felelet: Csak a szerelem.”
Mi a szerelem? Semmi sincs a világon, sem ember, sem ördög, sem semmi, amire annyi gyanakvással tekintenék, mint a szerelemre, mert az minden másnál jobban beleveszi magát a lélekbe. Nincs semmi, ami annyira hatalmába tudná keríteni, annyira le tudná nyűgözni a szívet, mint a szerelem. Amiért is, ha nincs mit szembeszegezned vele, a szerelem teljességgel a vesztébe kergeti a lelkedet. […] Mert ha nincs kellőképp fölvértezve, és túl heves a fogadtatása, akkor a lelket átható szeretet is vagy elbukik előbb-utóbb, vagy összevissza kezd hatni. Ó, a szeretet sokféle, közeledtekor a lélek előbb ellágyul, majd megbetegszik.
Garantáltan lesznek nehéz időszakok, és garantáltan lesz olyan, hogy egyikőnk vagy mindketten ki akarunk szállni. De garantálom, hogy ha nem kérem, hogy légy az enyém, azt életem végéig bánni fogom, mert a szívem mélyén érezem, hogy te vagy az igazi!
Mindent szabad, csak fogd a kezem, küzd át magad velem az életen.
A tisztaság végtelen tengere zúg szemeidben, Vele ring a mindenség gyönyör érintése, Szerelmünk drága rezzenése tekinteted, Hullámain összeölelkezik az enyémmel...
Szívemben, mint lágy szellő Végigsimít édes létezésed, S beköszönt, mint éledező tájnak Minden olvadó szegletéhez...
Megpróbáltalak levegőnek nézni, de rájöttem, levegő nélkül nem tudok élni.
Szerelem: Ahogy a szél meglebbenti a függönyt. Nem a szél, nem a függöny - a lebbenés.
Szeretném egyszer elfeledni Véled, amit te juttattál eszembe, s érezni forró közelséged, amely elér a végtelenbe.
A szerelembe - mondják - belehal, aki él. De úgy kell a boldogság, mint egy falat kenyér.
Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek a lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízunk, akinek kedves arca elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak, és nagyon boldogok legyünk.
Elveszve a végtelenben, keresni a kiutat, vagy valakit aki megmondja igazából ki is vagy.
Ha nem vállalod, hogy hülyének néznek, nem értheted meg a szerelmet.
Te vagy a szívemben a vér Ami az ereimben zenél Mindig valakiért Te vagy a hajnali fény Ami egy hideg helyen elér Követlek valamiért Te vagy a testemen a szárny Amikor utolér a vágy Szállni valahová Te vagy az éjjeli ágy Amin egy fehér holló vigyáz rám Ha valami bánt”
Lehetnék hálás ezért, Vagy sírhatnék, Hogy néha máshoz is jó vagy, De ha az öledbe bújok, Nem érdekel, az sem, Hogy lesz-e holnap.
Táncoló árnyék szobám falán, Oltalmazz engem, vigyázz ma rám, Velem vagy mindig, ha szóra nyílik a szám. Amit nekem adtál, azt én elfogadtam, És hittem benned, pedig nem is tudtam, Hogy hitem örökre megmarad, Semmim sincs, csak Te vagy, csak Te vagy.
Leszek neked az égbolt, Leszek neked bármi, Ha lehunyt szemed engedi A testedet csodálni.
Nem látlak, csak elképzellek, Minden éjjel másmilyennek, De tudnod kell, Hogy minden éjjel szép vagy!
Szerelmem vagy, Neked én adok nevet, És ez a varázslat köröttünk lebeg. Bánatot, sebet, mindent levedlek, Ha megölsz is érte, Én akkor is szeretlek.
Ébredni veled, érezni téged, oly csodálatos e érzés, Amitől szebb a világ, jobb az élet, Ami kell az lehet minden, élni veled és megosztani magam, mert, szeretlek ma és még jobban holnap!
Ó aludj kedves, ne ébredj fel, Ha kell, én mindent meg teszek, Hajnalig itt leszek veled, Eldúdolom ezt a dalt neked, Fogom a két kis kezed, Gyengéden átölellek és Suttogva elmesélem, Milyen volt hajdan az élet, Milyen szép volt látni, Hogy az orchidea virágzik.
Ha a szerelem az élet, a halál a harc, én leteszem eléd a fegyvert!
Nem elhatározás kérdése, kibe zúgsz bele. És ez így van rendjén. Ha szeretsz valakit, hát szeresd!
„Rossz voltam, s te azt mondtad jó vagyok. Csúf, de te gyönyörűnek találtál. Végig hallgattad mindig, amit mondtam, halandóból így lettem halhatatlan.
Volt idő, hogy nem voltál, Úgy éreztem minden ébredés, már oly nehéz. Vártam azt hogy eljössz majd, S megtalálod szívem ajtaját amin úgy lépsz át... Mint az égen fénylő napsugár, Mint egy álom mely valóra vál'... Számoltam a perceket, Jól tudtam egyszer velem leszel, enyém leszel... Annyi álom elkísért, mindig ott voltál a szívemben a lelkemben... S látod eljött már a pillanat, most már nincsen nálad fontosabb!
Reádcsapodnék mint harmat, Mint folyóvíz átfolynék rajtad, Gondolataim lágy szellőjét Két kezeden megérezhetnéd.
Mert egyszer mindenki meghal, lelke a semmibe vész, De gondol arra a szép időre, Amikor átölelte, és vezette egy szerelmes kéz.
Ha kiterítenek majd, jöjj házamba, te legszebb, és állj meg sóvárgástól elsárgult testem mellett, és suttogd édes hangon: Ez itt fekszik most holtan, én boldog vagyok s ifjú, habár őt meggyilkoltam.
Azt hittem szeretnek, pedig csak játszottak velem; minden, amit eddig hittem, romokban hever. Összetört szív, s talán már néma érzések suttogják: nem érdemes sírni, ennyi volt a boldogság. Nehéz a könnyes szemen uralkodni, hisz őt senki sem tudja majd pótolni. Néma minden, hisz még fáj a szív, s azt hiszed, hogy ez soha nem lesz többé így. Talán igazad van, de ha így is lenne, gondolj az együtt töltött, boldog percekre. Hisz annyi minden közös emlék, forró csókok, meleg ölelés... S most minden szertefoszlott. Közös álmok, vágyak, tervek, minden, miket együtt terveztetek. Ennyi volt, s te már tudod, sohasem feleded el őt, bárhová is juttok. Az ő szerető szívét nem lehet feledni, mert megtanított arra, hogyan kell szeretni. Forró ölelések, csókok, s minden, mit ajkaitok egymás felé mondott. Ha most már vége is, tudd, hogy sohasem feledhet el ő téged, hiszen élete egy részét szentelte néked. S ezt kitörölni, elfeledni még akkor sem lehet, ha szíve majd egykor egy másikat szeret. Ennyi volt, mi szép volt s jó, hidd el, ez nem múlandó. S hidd el azt, ne kételkedj benne, ha végső búcsúd közeleg, ő lesz az utolsó, ki azt mondja, ég veled, szerettelek, s talán még most is így érzek. Tudom, ez már késő, s tán te ezt nem is érted, hogy mért hagytalak el, ha szerettelek téged….
Most múlik pontosan Engedem had menjen Szaladjon kifelé belőlem Gondoltam, Egyetlen; nem vagy itt jó helyen nem vagy való nekem... Villámlik mennydörög Ez tényleg szerelem!
Hogyha a szerelem, erőmű volna Pakson, Pécsen vagy Várpalotán, Ráköthetnénk az egész világot és Nem lenne áramszünet-azután...
Te vagy az egyetlen a Földön akiért mindent megteszek, Veled az életem töltöm, Nem csak múló perceket. Nem ígérek kincset, csillagot, Csak hű szívet adhatok, Érzem, másé nem lehetsz, Én is csak a Tiéd, Ha igazán szeretsz!
Minden parázs hideg hamu minden szó néma tátogás. Nem kellenek szavak Elég egy összevillanás Még az se kell Elég, ha vagy!
Érezd, hogy észrevettelek, hogy végre akarom, hogy akarj, és ne csak velem légy, de velem is maradj!
A szerelem olyan, mint a kábítószer. Eloször eufóriába esel, és teljesen átadod magad az érzésnek. Aztán másnap többet akarsz. Még nem váltál függové, de annyira jólesett az az érzés, hogy azt hiszed, ura tudsz maradni a helyzetnek. Ha két percre eszedbe jut a szeretett lény, hát három órára elfelejted. De aztán szép lassan rászoksz, és teljesen függové válsz. Ekkor már három óráig gondolsz Rá, és csak két percre tudod elfelejteni. Ha nincs a közeledben, ugyanolyan rosszul érzed magad, mint a drogos, aki nem kapta meg az adagját. És ahogy a drogos képes lopni és megalázni magát, hogy megkapja, amire szüksége van, Te is bármit hajlandó volnál megtenni a szerelmedért.
Úgy szeretem, hogy nagykabátban is vágynék vele-aludni
Van, ki gyönyörű. Van, kin észre kell venni. S van, aki attól szép, hogy hasonlít egy csúfra, akit szeretek.
Bízok benned, mert vigyázol rám Jó veled mert odabújsz hozzám, Ha fázok Te gyengéden ölelsz, S ha beszélek mindig rám figyelsz. Ha rám nézel szemed ragyog, Érzem veled boldog vagyok...
Ne a virágot nézd, ami talán útifűnek látszik, hanem hogy kaptad. Aki adta, mást nem talált, de adni akart, mert szeret.
Ha szeretünk, megkockáztatjuk, hogy nem fognak viszont szeretni, ha remélünk megkockáztatjuk a csalódást.Mégis vállalnunk kell a kockázatot, mert az életben az a legnagyobb kockázat, ha nem kockáztatunk.Aki nem kockáztat, annak nincs semmije és ő maga is semmi, mert nem tanul, ha hibázik, nem érez, nem változik, nem szeret és nem él...!
|