Ez a legnyomorultabb érzés. Mikor hiányzik valaki. Körülnézel, nem érted. Kinyújtod kezed, egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet. Minden a helyén van életedben, a tárgyak, a személyek, a megszokott időbeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott. Csak éppen hiányzik valami. ...S ha nagyon pontos és figyelmes leszel, ha idejében kelsz és későn fekszel, ha sokat vagy emberek között, ha elutazol ide vagy oda, ha belépsz bizonyos helyiségekbe, végül találkozol azzal, aki vár. Természetesen tudod, hogy ez a reménykedés egészen gyermekes. Már csak a világ végtelen esélyeiben bízol. Hol keressed? S aztán, ha megtaláltad, mit mondjál neki?... És mégis várod.

A homokdűnék a széllel változnak, de a sivatag ugyanaz marad. Így lesz a mi szerelmünkkel is. Maktub /meg van írva/ - mondta. Ha a Történeted része kell ,hogy legyek, akkor egy napon visszatérsz.

Néha még az égen kereslek!
Tudom, hogy a Földön nem találnék rád!
Néha még a mélyben kereslek!
Már tudom, az angyalom vagy,
És álmomban vigyázol rám!
Csak hallgatok...vége már,
Egy utolsó mondat még a fejemben jár,
Hallgatom, álmodom,
Most magunkat látom és én veled vagyok.

Amint múltak a napok, megfásult, elzsibbadt benne valami. Szinte elfelejtett mindent, ami volt. De azért szenvedett. Mert ha nem is gondolt arra, ami volt, érezte, hogy az, ami volt, már nincsen, mint az állat, mely múlton és jövőn kívül az örök jelenben él, mint az a kutya, mely nem kap enni, s nem tudja, hogy mi bántja, és mégis folyton odavánszorog az üres ételes táljához, körülszaglássza, s miután látja, hogy semmit se lát, csüggedten a vacka felé kullog, vissza-visszasandítva.

Eddig a lámpaoltással kezdődött számára a nap elviselhetőbb része, amikor végre elcsendesült a háló, s ő átadhatta magát annak a szelíd fájdalomnak, amely minden este megtalálta, mihelyt álomra hajtotta a fejét. Az önsajnálás zsibbasztó, szinte örömteli percei voltak ezek, s már várta a társtalan meg nem értettség, a céltalan önfeláldozás lassan felgyülemlő könnyeit, melyek lámpaoltás után percnyi pontossággal jelentkeztek. Elég volt arra gondolnia, hogy a többiek már alszanak, s máris kaparta valami a torkát. Ha ezután hazagondolt, akkor az a bizonytalan kapirgáló érzés felkúszott az orrába, majd a szemébe, s mire odáig jutott gondolataiban, hogy mindenki alszik már, otthon is, itt is, egyedül ő forgolódik álmatlanul, addigra kibuggyant szeméből az első könny.

Olyan csönd van így nélküled,
hogy szinte hallani,
amit még utoljára
akartál mondani.

Álmomat ez az augusztusi éjjel
Kinn őrizte Hozzád kívánkozó,
Arcomon csurgó forróságával,
S vigyázta milliárdnyi végtelen fénnyel...

Van, aki őriz,
De nincs, aki ért,
Van olyan, aki megölel,
De nincsen, aki félt,
Már nem is tudod,
Hogy szenvedsz,
Hitted, hogy szebb lesz,
Praktikus, logikus,
Mégis tragikomikus
Rosszul megírt, hálátlan szerep,
Hogy tulajdonként éled az életed,
Én féltelek.

Égre nézek felhőket látok s a felhőkben a Te arcodat látom. Csendes szélben hangod hallom, ha elbújik a Nap akkor is tudom, hogy szeretlek s hiányzol nagyon!

Nekem nem kell más, csak téged akarlak.
Ha volt is más, feledem, csak téged akarlak.

Nyugszik a hajnal, pihen a táj, nem tudok aludni, mert valami fáj.
Téged kereslek, utánad vágyom, mert nem hiányzott így még senki a világon.

Kínzó a tudat, hogy nem lehetsz velem.
Várom a percet, hogy megfogd két kezem.
Dobogó szívemet kezedbe helyezem,
melyben örökké ég a perzselő szerelem.

Egy kérés: Vigyázz magadra!
Egy tanács: Ne változz meg!
Egy kívánság: Ne felejts el!
Egy hazugság: Nem szeretlek!
És egy igazság:
Borzasztóan hiányzol!

Elmúlnak az idők,
Röpülnek az évek,
De még mindig van egy érzés
Mikor a szemedbe nézek,
S úgy érzem, e érzés
Sose fog elmúlni,
Mindaddig, míg lelkem
Szerető szívemben lakik...

Hiányzik a csókod amikor ajkad ajkamhoz ért.
hiányzik az érintésed mikor kezed kezemhez ért.
hiányzik a tekinteted mikor rám néztél a elpirultam
hiányzik minden veled töltött percem…

Kopog az eső az ablakon, bár lenne minden cseppje csókod az ajkamon. Dörög, villámlik, háborog az ég, nem tudom meddig bírom nélküled még.

Azt tanultam, hogy egy nap 24 óra, egy óra 60 perc, egy perc 60 másodperc. Azt nem tudtam, hogy egy másodperc nélküled maga az örökkévalóság...

Nézném a csillagokat
de nincsenk az égen.
Ölelem mackómat,
mert nem vagy itt velem.

Fáj a lét, a létezés, a lefekvés és az ébredés.
Fáj a múlt és fáj a jelen, mindez azért, mert
nem vagy velem.

Különleges dolog ami belülről éget,
A hiányod az, amit fájdalomként érzek.
Bármit nézek, csak téged látlak,
Gondolataimban csak szavaid járnak.
Emlékeztetnek selymes bőröd illatára,
Hogy együtt legyünk, ezért születtünk e világra.

Ajkadra gondolok, de csak levegőt csókolok
hajadba túrnék, de csak levegőt markolok
nevedet suttogom, de csak a csend felel.
Mondd mikor jössz már el?

Wherever you go
Whatever you need
You know I'll always be
There for you
So if you are alone
There is no need to fear
Just give me a call
And you know
I'll be here!

Nem tudok aludni, remeg a szívem, hiányzik, hogy kezed kezemhez érjen. Riadtan ébredek, merre vagy, hol lehetsz. Megnyugszom, csak mondd, hogy szeretsz.

Csendes éjszakában elkerül az álom, minden porcikámmal te utánad vágyom. Suttog a némaság ábrándos meséket, azt súgja halkan, látni szeretnélek.

Minden perc mit veled töltök, arra ösztönöz, hogy töltsek veled még egy percet!

Ma hajnalban, amikor hozzámbújtál,
Átkaroltál, megpusziltál,
Akkor úgy éreztem,
Hogy felforrósodik a testem.
Jó volt érezni kezed puhaságát,
Hallani szíved dobbanását.
Ahogy a te szíved dobbant
Úgy az én lelkem lángra lobbant.
S reggel mikor nem voltál velem,
Nagyon hiányoztál nekem!!!

Gyűlölöm a szavaidat, a hajadat, s mit érzel
Gyűlölöm ahogy vezetsz, azt is ahogy nézel
Gyűlölöm cipőd, s ha átjár tekinteted tőre
Gyűlöletem oly heves hogy rímet hányok tőle.
Gyűlölöm ha hazudsz, azt is gyűlölöm, ha nem
Ha miattad nevetek, vagy ha könnyes lesz a szemem.
Gyűlölöm, ha nem hívsz fel, ha nem nézel felém,
És gyűlölöm, hogy nem gyűlöllek, cseppet sem, szemernyit sem,
Nem gyűlöllek én.

Hiányzol nekem.
Hiányzik ajkad,
Tengerkék szemed.
Arany fürtjeid,
Más simítja már,
Bárcsak láthatnám,
Lelked mosolyát,
Még egyszer, utoljára...

Rád gondolok, ha nap fényét füröszti
a tengerár;
rád gondolok, forrás vizét ha festi
a holdsugár.
Téged látlak, ha szél porozza távol
az utakat;
s éjjel, ha ing a kis palló a vándor
lába alatt.
Téged hallak, ha tompán zúg a hullám
és partra döng;
a ligetben, ha néma csend borul rám,
téged köszönt.
Lelkünk egymástól bármily messze válva
összetalál.
A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára.
Oh, jössz-e már?!

Messze távol toled szomorú az élet. Hiányzol és látni szeretnélek!

Olyan vagy, mint a remény,
olyan mint földnek a fény!
Ha rólam álmodsz, és így szólsz nekem,
olyan lesz az életem!
Nem vagyok mindig se hűtlen, se szent,
de hangod megjavít, ha hallhatom!
Hiányzol nékem, mint éjnek a csend,
te légy éjszakám és nappalom.

Hiányzol mint fáknak a júniusi eső,
hiányzol mint hóvirágnak a téli napsütés,
hiányzol gyereknek a játék,
hiányzol mint holdfénynek a nap sugara,
hiányzol mint minden, ami pótolni tudná
hiányod, távozásod, kezed melegét,
szemed fényét, érintésed könnyedségét,
mint mindent, ami te vagy, voltál és leszel
nélkülem.

Megvívtuk a csatát már ezerszer,
el is vesztettem már nem egyszer.
Ha még egyszer elveszítelek,
soha többé nem leszek már melletted.
Azt kértem Tőled, hogy szeress még.
Azt mondtad, hogy Neked ennyi nem elég.
Annyi mindent adhatnék még
hát kérlek Kicsim kérlek maradj még!
Maradj még, mert én így szeretném,
maradj még, mert tudom, hogy Te is így szeretnéd.
Maradj még, maradj még!
Maradj még, maradj még!
Ha majd egy nap elrepülsz mással,
és engem itt hagysz törött szárnnyal,
akkor talán nem érted a lényegét:
egy ember Neked adta az életét.
Azt kértem Tőled, hogy szeress még.
Azt mondtad, hogy Neked ennyi nem elég.
Annyi mindent adhatnék még,
hát kérlek Kicsim kérlek maradj még!
Maradj még, mert én így szeretném,
maradj még, mert tudom, hogy Te is így szeretnéd.
Maradj még, maradj még!
Maradj még, maradj még!